Newart 2/2

Cím: Kijutás

Páros: Newt+Zart

rész: 2/2 (első rész a legelső bejegyzésben)

Valami halk motyogást hallok, aztán egy éles fájdalom. Önkétlenül elkezdett kinyílni a szemem. Minden narancssárga volt, majd az egész világ színe fehérre változott. Aztán elkezdett színessé válni a világ. Ekkor jöttem rá, hogy még mindig élek. És mindenki tudja, hogy leugrottam a falról… 3 álltak az ágy körül, Zart, Minho és Alby. Hirtelen egy éles fájdalmat éreztem a bal lábamban, karomban és a fejemben. Elkezdett rángatózni, kiszabadulni, vergődni. A fájdalom olyan erős volt, hogy elkezdtem sírni.

- Jeff, Clint! Gyertek, már megint vergődni. – Kiáltotta Zart. Iderohant Clint, és valamit beadott a számon keresztül. Hirtelen sokkal jobban lettem, de a lábam még mindig fájt.

- Mire volt ez jó, bökött? Miért akartál itt hagyni miket? – Kérdezte Minho. – Szükségünk van rád. 2 hét nélküled, és sokkal kevesebbre jutunk. Ez volt a célod, hah? Hogy minket is megölj? – Kiáltott rám.

- Hey, Minho nyugi! Csak felidegesítet. – Üvöltött Zart Minho-ra. – Szia. Üdv ismét közöttünk! – Nevetni próbáltam, de egy éles fájdalom a bordámban nem hagyta. – Ne próbáld, csak rosszabb lesz. Sajnos, nagyon rosszul érkeztél. A bal lábad szilánkosra tört, és én még életemben nem láttam olyan irányba állni valakinek a lábát, mind neked. A bal vállad kificamodott, a fejedet úgy beütötted, hogy akár amnéziád is lehetne, bár szerintem ez nem olyan feltűnő.

- Na, jó, ideje mennetek. Pihennie kell mindenkinek. – Jött oda Clint, tolva ki a többieket az ajtónál.

- Jó éjt! – kiáltották egyszerre mind a hárman. Pár perc múlva jött Jeff a vacsorámmal, mondván ennem kell, mert kéthét víz után szükségem van ételre is, ha már élek.  Aztán olyan gyorsan nyomott el az álom, mintha az alatt a két hét alatt, egy cseppet sem aludtam volna.

Mikor legközelebb felébredtem, Minho ott ült mellettem.

- Jó reggelt álomszuszék! Már megint három napot aludtál. Hogy csinálod ezt? - Veregette meg a jobb vállam. – Komolyra fordítva a szót. Clint megállapította, hogy nem futhatsz tovább az útvesztőben. Sőt, reménykedünk, hogy majd még fel tudsz állni. Bökött, parancsolj a csontjaidra, hogy forrjanak össze. A bordád, a vállad, és a fejed már meggyógyult, de lábad… Az katasztrófa. Zart nagyon aggódik érted. Mondta, hogy ha fel tudsz majd kelni, és jobban leszel, bevesz maga mellé kertésznek. Tudsz kertészkedni? Mindegy, ügyes bökött vagy, majd feltalálod magad. Na, sok volt ez így egyszerre, emészd, meg aztán majd még beszélünk. – Mondta Minho és elindult az ajtó felé. – Ja, és még valami. Látod azt a szivacsot a földön? Zart minden este itt alszik, hogy ha bármi baj lenne, szólhasson Clint-nek. – Gyorsan megfordult, és kiviharzott, időt se hagyva, hogy válaszoljak.

Ezután, minden este megbizonyosodtam róla, hogy Zart tényleg ott van-e. És igen. Minden este 10-reggelig ott feküdt azon a szivacson. Kereken egy hét volt, amíg olyan annyira felépültem, hogy egy bottal, de tudtam járni. Sok olyan éjszaka volt, melyet átsírtam, s nem mindig a fájdalom miatt. Idővel beálltam kisebb munkára Zart mellé, majd miután a botot is elhagyhattam, lényegében mindenes lettem. De a sántítás megmaradt a bal lábamra.

Teltek a hónapok, évek. Már 3 éve, hogy megérkeztünk a tisztásra Alby-val meg Minho-val. Azóta egy rendszert sikerült kialakítani. Mindenkit besorolunk egy-egy csoportba, ahol dolgoznia kell. A Tisztást csak a futárok hagyhatják el. Aki megtámadja a másik Tisztársat, kitoloncoljuk, siratókra bízva az ítéletet. Eddig még soha senki nem élt túl egy éjszakát az Útvesztőben, így a Siratókat sem ismerjük. Egy nap minden megváltozott. A doboz felhozott egy Thomas nevű srácot, ki csak a bajt hozta ránk. Más volt, mint mi. Kíváncsi. Merész. Élettel teli. Másnap nem érkezett meg az ellátmány, aztán meg egy lányt hozott fel a Doboz. Kezében egy papírral: „Ő az utolsó. Örökre!” Ráadásul a lány kómában volt. Miután felébredt, mintha Tommy-val ismerték volna egymást. S lényegében ekkor kezdődött el a legnagyobb baj.

Egyik éjjel a falak nem záródtak be. Rohamszerűen tört ki a pánik a tisztáson. Hiába bujtunk el, egy embert elvitt a Sirató. Nem láttam, hogy ki volt az, de azután a Siratók visszavonultak. A második napon, Tommy szándékosan megszúratta magát egy Siratóval. S rájött, hogy az Útvesztő egy kód amit meg kell fejteni. Minden nap, ha összerakjuk az aznapi térképet, egy szót kapunk.  S ezzel megkapunk valami kódot, ami majd valamihez jó lesz. Eközben még Tommy Minho-val rájöttek, hogy a sziklánál van egy rész ahol a siratók feljönnek, úgyhogy valószínűleg ott lehet a Sirató-odu. És szerintük oda kéne nekünk lemenni, hogy kijussunk. Nem mondom, hogy nem hiszek nekik, de honnan tudják biztosan, ha még senki nem járt ott?

Egyik nap, mikor már 2 napja volt Tommy kómában, nagyon sok Sirató jött a Tisztársra. Thomast gyorsan bedugtuk a dutyiba, hogy biztonságban legyen. Rábíztuk Zartra, hogy zárja be az ajtót.

 - Gyerünk, Zart! Hagy azt az ajtót! Menekülj! – Kiáltottam Zartra. Elkezdett futni, de túl késő volt. A sirató elvitte. Egyszeribe megállt körülöttem a világ. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Záporesőben hulltak könnyeim, s egyszeriben a föld volt a legkényelmesebb dolog. Lezuhantam a földre s csak sírtam. Szegény srác, olyan fiatal volt. Minho beráncigált a házba, de én ellenálltam.

- Nem! Ez az ÉN hibám! Miattam halt meg! – Ordítottam Minho-ra. – Vigyenek el engem is! Megérdemlem! – sírtam.  Másnap el nem mozdultam a dutyi mellől, ahol elvitték Zartot. Ott sírtam, néha ordítottam, s ütöttem a földet. Aznap nem ettem s nem is ittam. Mindig Zart ijedt feje járt a fejemben mellette egy hang , hogy EZ A TE HIBÁD! Két napig volt minden éjjel s reggel rémálmom, mikor lecsuktam a szemem. S mindig ez a hang. „EZ A TE HIBÁD!”

*

Túléltem. Ezt is. Minho-nak sikerült este bevonszolnia a házba, és akkor hallottuk, hogy a siratók elvonulnak. Ekkor fogadtam meg, hogy ha az életem is rá megy, de kijutok innen, s vigyázok Tommy-ra. Hogy ne legyen hiába való Zart halála.

Newart 1/2

Cím: Első év

Páros: Newt+Zart

rész: 1/2

Ez is csak egy szokásos nap. Úgy tűnik itt mindig ugyanolyan az idő. Már egy hónapja mindig ugyan az. este kellemes hűvös, napközben meg meleg. Még mind a ketten alszanak. Hirtelen egy borzalmas hang csapta meg a fülünket. Eddig még nem hallottam ilyet. Kirohantam a tisztás közepére, hogy körbenézzek, és megtaláljam a zaj forrását. A kapuk még zárva, és sehol senki. Mire észbe kaptam, Minho már a tisztás közepén állt, egy láda előtt.

- Gyere már ide te bökött, segíts kinyitni ezeket a rácsokat! – Kiáltott rám Minho. Megfordultam, hogy megnézzem, hol jár Alby, mert ő erősebb nálam. De még csak most kelt föl, úgyhogy odafutottam Minho-hoz segíteni.

- Segítség! Hahó, hall engem valaki? – hallatszott a dobozból.

Kinyitottuk, és leugrottam a kiáltások közé.

- Szia, újonc! Newt vagyok. Üdv a tisztáson. – Nyújtottam a kezemet felé, de ő elkezdett hátrálni.

- Hey, hey! Nyugi, haver, nem bántunk. Hogy hívnak? – Jött le mellénk Minho. – Gyere, bökött, segítünk kimászni.

- A nevem… a nevem… a nevem Zart! De miért nem emlékszem másra? Mi történt? Hol vagyok!

Kihúztuk Zartot a dobozból, s addigra Alby is odaért. Szegény srác, kb. annyi idős lehet, mint mi. És szegényke, egyedül érkezett. De vajon kik küldenek fel, egy ilyen béna helyre, ilyen szegény srácokat.

- Szia, én Alby vagyok. – nyújtotta a kezét sötét bőrű barátom.  – És mi sem tudunk neked mindenre válaszolni. Hol vagyunk?  A tisztáson, legalábbis mi így hívjuk. Miért nem emlékszünk, és mi történt azt mi sem tudjuk…

Nagy zajjal elkezdtek a falak kinyílni. Ránéztem Minho-ra, és ő bólintott, hogy igen, ideje nekünk indulni. Semmi kedvem nem volt kimenni azok a falak közé. Ráadásul ott vannak azok a csúszós, szúrós lények. Nem is olyan rég, elneveztük őket Siratóknak. Mire felnéztem, Minho épp Zart ruháját fogta, visszahúzva őt az útvesztő kapujából. Odarohantam, hogy lenyugtassam Minhot.

- Hé, Minho, állj le. Ő még új nem tudja azt, amit mi. Ne bánts szegényt, jó? Tedd le, mert mi meg túl későn fogunk elindulni. – Minho még mindig dühös arccal bámulta Zart-ot. – Minho, ÁLLJ LE! Induljunk. – Minho letette és elindult szótlanul. Biztos szokatlan neki, hogy egy újonc van itt, aki még semmiről nem tud. – Nyugi, Zart, nem lesz több ilyen. Elintézem. Menj, keresd meg Albyt, ő majd mindenbe beavat. Jó?

Megveregettem Zart vállát, és átszaladtam egy másik kapuhoz, hogy elinduljak. Még mielőtt beléptem az útvesztőbe, és visszanéztem Zart-ra. Szegény srác, úgy sajnálom. Azt sem tudja, merre induljon el. Nem hiszem, hogy vállalkozni fog arra, hogy fusson az útvesztőben. Nem a legbátrabb. De, nem lehet mindenki olyan, mint Alby. Ő volt a legbátrabb köztünk, mikor mi ide felkerültünk. Én napokig sírtam, és el nem mozdultam a doboz mellől. Sőt volt, amikor visszamásztam, hogy hátha levisz, és elmehetek innen. De még itt vagyok, és lehet, hogy találkozok egy Siratóval, amihez semmi kedvem. Nagyon remélem, hogy Alby nem lesz olyan ellenszenves Zart-tal mint Minho. Nem tudom, hogy mi ütött Minho-ba. Nem szokott így viselkedni, nem vall rá. Miközben az útvesztőt jártam, és jegyeztem meg a falak állását, ezen a dolgon gondolkoztam. De nem jutottam túl sokra. Pont időben értem vissza, még a szél előtt. Ritkán van, hogy ennyire elteljen az idő, általában halálra unom magam. Elindultam a térképszobába, de útközben összetalálkoztam Zart-tal

- Szia Newt! Alby mindent elmesélt, úgyhogy nem fog rám máskor kiakadni Minho. Míg ti odavoltatok, Alby elmesélte, hogy ti ketten futárok vagytok. Szeretsz futni? Megkérdeztem Albyt, hogy van-e amiben tudok segíteni. Egyelőre takarítok, segítek mindenben Albynak, hogy kiderüljön, miben lehetnék hasznotokra. Remélem, meg lesztek velem elégedve. – mosolygott rám Zart.

- Biztos találsz magadnak valami jó elfoglaltságot, amit szeretsz. És hogy szeretek-e futni? Egyszer majd elmondom, de nem akarom elrontani az életkedved. – Mosolyogtam vissza Zart-ra, és megöleltem. – Na, én most megyek, mert még a végén elfelejtem a mai változásokat.

S elindultam, be a térképszobába, ahol ott találtam Minhot, félkész térképpel a kezében. Csendben odamentem a ládához, kivettem a tegnapi rajzot, és leültem Minho-hoz. Berajzoltam a másik felét a térképnek, amit én bejártam.

- Ugye tudod, hogyha a miatt a bököttfejü miatt elfelejtetted volna a térképet, kinyírtalak volna, te bökött? – Minho fején valami furát láttam. Mintha nem értené, hogy miért vagyok kedves Zart-tal. Vagy mintha féltékeny lenne, valakire. De ez nem jellemző rá.

- Minho, valami baj van? Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz? – De minho mintha meg sem halotta volna, felállt és kiment a szobából. Valami tényleg nincs rendben, hiába titkolja.

Mire kimentem a szobából én is, már esteledett, és a kapuk záródtak be. A hasam meg olyan hangosan kezdett el korogni, hogy még a siratók is hallották, hogy éhes vagyok. Az asztalnál csak Alby ült, de komor arccal.

- Cső, bökött, gyere, ülj ide, egyél velem. – Szólt hozzám bánatos hanggal.

- Alby, valami baj van? Mi történt tesó?

- Nem érkezett meg a mai ellátmány. Pedig eddig mindig ugyanakkor jött minden héten. Ha nem kapunk, akkor éhen halunk, tudod jól. De Zart-nak egy szót se, még a végén megijed szegény srác.

- Persze nem szólok. Még a végén kifut az útvesztőbe, a bökött. Egyébként nem tudod Alby, mi van most Minho-val? Olyan furán viselkedett ma velem. Átnéz rajtam.

- Igen hallottam egy s mást Minho-tól. De én nem mondok semmit, mert a végén én leszek az a bökött, kit Minho fejbe vág. De annyit elárulok, hogy szerintem mellőzd Zart-ot.

Beesteledett. Bevonultunk most már négyen a házba, aludni. Felállítottunk egy ideiglenes ágyat Zartnak, s nyugovóra tértünk…

Teltek, múltak a hónapok. Minden hónapban egy zöldfüllel többen lettünk. Útközben lettek kertészek, építők, lögybölők, kóroncok, sőt, még néhány futár is lett a zöldfülűekből. Minho futár elöljáró lett, ő tanított minden zöldfül futárt. Zard a kertészek elöljárójává vált. Időközben egyre jobban kezdtem megutálni ezt a helyet. De soha senkinek nem mondtam el. Esténként öngyilkosságra gondoltam. Nagyon sokszor volt már kísérlet, de eddig mindig megzavartak…

Felkelt a nap, s a kapuk kinyíltak. De én még az ágyban fekszem. Hazudtam a kóróncoknak, hogy beteg vagyok. Tegnap este, miután visszatértem az útvesztőből, alaposan megvizsgáltam a falakat, s találtam egy helyet ahol fel tudnék mászni a falakra. Úgyhogy itt az idő, ha ma elhalasztom, lehet, hogy máskor már nem fogom merni, megtenni. Megvártam, míg Jeff és Clint otthagyott engem, s kimásztam az ágyból. Már egy jó pár hónapja fájnak a lábaim, s már a futást sem bírom olyan jól. Mindenem fáj, s ráadásul utálom ezt a helyet. Elindultam a falakhoz, ahol a cölöpök voltak. Annyian próbáltak már kijutni innen. De most én nem kijutni akarok. Hanem végre boldog lenni, egy jobb helyen. Megkerestem azt a részt a falon, amit a múltkor kinéztem magamnak. Vajon elbír engem? Ma este kiderül. Leültem a fal alatti bozótba, s megvártam az estét. Olyan hosszúnak tűnt így az idő. Csak ültem ott várva, míg meghallom a falak mozgását. De eljött ez az idő is. A falak bezárultak, s hallom, hogy mindenki az én nevemet kiabálja. Felálltam, s a fallal szembe fordultam, s megfogtam a két indát. Feltettem a lábaimat a falra, és nem néztem le csak másztam.  Csodálkozva vettem észre, hogy tényleg felértem a falak tetejére. „Vajon itt is látnak minket azok a bökött alkotók?” Persze, hogy látnak, ők mindent látnak. Elkezdtem pásztázni a falat a szememmel egy bökött késlégy után. És ahogy sejtettem, ott volt egy.

- Na, ezt kapjátok ki, bökött alkotók! – mondtam egyenesen a késlégy világító szemébe. Felálltam, s miközben leugrottam, elkiáltottam magam

 - Bocsánat, Bököttek!

Reméltem, hogy lepereg előttem az életem, és végre mindene emlékezni fogok. De csak ezt az 1 évnyi életemet láttam. A sok futás, rajzolás, veszekedés.  S utána minden fehérré változott...

               TO BE CONTINUED...